Minden évben az iskola parkjába a végzős diákjaink fát ültetnek a szerenád napján és elhelyezik az emlékezés lakatját a lakatfalon.
Az idén a diákok hat darab rózsabokrot ültettek emlékül.
Sajnos most erre együtt nem volt lehetőségük, de néhányan jelen lehettek a rózsabokrok elhelyezésénél.
Köszönjük, hogy a helyzetre való tekintettel sem szakították meg a hagyományt és szépítették iskolánk udvarát.
Egyéb kategória bejegyzései
Digitális munkarenddel kapcsolatos adatkezelési tájékoztató
Ideiglenes felvételi rangsor 2021


Tájékoztatás

Tájékoztatás
Tisztelt Szülők, kedves Gyerekek!
Tájékoztatom Önöket, Titeket, hogy megjelent az Oktatási Hivatal módszertani ajánlása. Ezeket figyelembe véve a következő napokban iskolánk pedagógusai kidolgozzák az egyes tantárgyi tematikákat, a feldolgozandó tananyagot, azaz mely tananyag részeket kell megtanulni a tankönyvből, mely feladatokat kell megcsinálni a munkafüzetekben, valamint azt, hogy miből és hogyan lesz majd számonkérés, beszámoló. Ezek eljuttatásának fő kommunikációs eszközünk az E-KRÉTA lesz, de minden lehetséges módon (facebook csoport, intézményi honlap, telefon, skype) állunk majd a szülők és gyermekek rendelkezésére. Minden információt megosztunk a következő időszakban is Önökkel, Veletek.
Az iskola vezetése
Tájékoztatás
Kedves Szülők! Kedves Diákok!
Tájékoztatom Önöket, hogy március 16-tól (hétfőtől) a tanulók nem látogathatják az oktatási intézményeket. Új oktatási munkarend lép életbe, amely megszervezéséről a jövő héten kapunk az oktatási államtitkártól tájékoztatást. Tantermen kívüli, digitális munkarend lesz érvényben, a tanulóknak otthon kell majd tanulniuk. Kérek minden tanulót, hogy egészségük védelme érdekében tartózkodjanak otthon, ne járjanak össze, társaikkal a kapcsolatot digitális eszközökkel tartsák. A tanulmányokat kötelezően folytatni kell, nem iskolai szüneten lesznek a gyerekek. Kérem a szülők segítő együttműködését a rendkívüli helyzetre tekintettel, kövessék figyelemmel Facebook oldalunkat, iskolánk honlapját, az E-Kréta napló levelezését.
Demecser, 2020.03.14.
Sebőkné Varga Zita
intézményvezető
Verébavató
Intézményünkben 2019. október 8-án tartottuk idei verébavatónkat. A 9.a osztály diákjai pizsamában, köntösben és mamuszban is sikeresen teljesítették a 10. osztályosok vicces feladatait. Nagy sikere volt a lufi borotválásnak és a táncos feladatnak. A nap végén kiderült az is, hogy ki érdemelte ki a megtisztelő verébkirály és verébkirálynő címet. A játékos feladatokat fogadalomtétel követte. A 9. osztályos diákok teljes jogú tagjaivá váltak intézményünknek.



Büszkék vagyunk diákjainkra!
A 11.a osztályból sikeres angol középfokú írásbeli nyelvvizsgát vizsgát tett Horváth Kasszandra.
Felkészítő tanár: Schäfer Valéria.
Gratulálunk!
A 12.a osztályból sikeres középfokú komplex angol nyelvvizsgát tett Fodor Tímea,
angol középfokú írásbeli nyelvvizsgát tett Tóth Evelin Babett.
A 8.a osztályból sikeres angol középfokú szóbeli nyelvvizsgát tett Sebők Szilárd.
Felkészítő tanáruk: Pinte Beáta.
Gratulálunk!

Október 23-ra emlékeztünk
Az ’56-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztünk.



Pályaválasztási kiállítás
„Dönts jól, jövőd a tét!” Nyíregyházán a Continental Arénában megrendezett pályaválasztási kiállításon mutatkozott be iskolánk.

